A jó szakembereket nem könnyű találni

A megfelelő szakemberek kiválasztása sokszor nehezebb lehet, mint gondolnánk, emellett pedig arról sem szabad megfeledkezni, hogy mennyire fontos, hogy ne csak a szakmai tudásuk legyen az, amire számítunk, de emellett további plusz köröktől is megkímélhetjük magunkat. Tény, hogy amikor szeretnénk kiválasztani azokat a kollégákat, akikkel a későbbiek során együtt fogunk dolgozni, mindenképp legyen egy irányvonal, [...]

A fordító irodák előnyei

Vannak olyan idegen nyelvek, amelyeket mindenképp érdemes lehet megtanulni, főleg akkor, amikor egy ideje már szükség lenne rá a munkánk során. Nem utolsó szempont az sem, hogy éppen mire is van szükség, főleg akkor, amikor szorít minket a határidő és egy-egy feladatot időre el kell majd végezni. Az pedig, hogy manapság már milyen lehetőségek állnak [...]

Mikor mondjuk fel

Gyakran sajnos előfordul, hogy a munkahelyünkön nem érezzük jól magunkat, nem találjuk a helyünket. Ebben az esetben érdemes fontolóra venni a váltás lehetőségét, mert hosszútávon nem jó ebben a közegben maradni. Azt tartsuk szemelőt, hogy érdemes még a meglévő állásunk alatt elkezdeni az új keresését, mert így nem leszünk még pluszban emiatt is feszültek. Ilyen [...]